Csaknem 27 milliárdos fejlesztés az Észak-Magyarországi Régióban

Megközelítik a 27 milliárd forintot az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) támogatásával megvalósuló idei kiemelt projektek, amelyeket a Partnerség Napja 2010 elnevezésű programsorozaton mutattak be
A NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség szervezésében immáron harmadik alkalommal rendezték meg a programsorozatot.

Francsics László, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy együttműködési megállapodást kötöttek a beruházások projektgazdái, ezzel is tovább erősítve a régió kiemelt programjainak jelentőségét.

A Tokaji Fesztiválkatlan beruházási összege 1,9 milliárd forint, ennek gazdája a helyi önkormányzat. A beruházás ÉMOP támogatási összege mintegy 1,7 milliárd forint - részletezte hozzátéve, hogy ugyancsak kiemelt projekt a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum, amelynek felelőse a község önkormányzata, beruházási összege 2,2 milliárd forint. Ebből az ÉMOP támogatás 1,36 milliárd forintot tesz ki.

Kiemelte a miskolci belvárosi rehabilitációt, amelynek összköltsége 5,6 milliárd forint, amelyből az Észak-Magyarországi Operatív Program 4,2 milliárdot vállalt. Szintén hasonló nagyberuházás az edelényi Kastélysziget Kulturális-Turisztikai Központ elnevezésű program, amelynek során felújítják, illetve turisztikai célra hasznosítják az impozáns L\'Huiller-Coburg kastélyt. Ez 2,2 milliárd forintból valósulhat meg.

Hasonlóan fontos projektnek nevezte a kistérségi központok közúti elérhetőségének javítását, amelyek beruházási költsége 13,5 milliárd forint, és azt az ÉMOP teljes egészében biztosítja. Ennek során a 4- és 5 számjegyű utakat újítják fel a térségben. Heves megyében öt program részeként 11 útszakaszt érint a felújítás, Borsodban 72 kilométer közút újulhat meg, Nógrád megyében hat kisebb úton 24 kilométernyi útszakasz, illetve a már tavaly beindult munkával tíz útszakasz válik európai szolgáltatási paraméterekkel rendelkező úttá.

Francsics László közölte: a projektgazdák által csütörtökön aláírt együttműködési megállapodás segítségével olyan egyedülálló regionális hálózatot hozhatnak létre és tarthatnak fenn, amely képes együttesen képviselni minden partner közös érdekét.
Forrás: MTI
hirdetés

webbusiness.hu